
Kutyák és az úszás
Magától értetődőnek tűnik, hogy a kutyák tudnak úszni, mégsem velük született képességük az úszás!
Sok fajta tagadhatatlanul kétéltű, azonban vannak olyan négylábúak is, akik számára bizony komoly nehézséget okoz a vízen maradni.
Türelemmel és odafigyeléssel azonban megtaníthatóak és hozzászoktathatóak! Sőt, még pozitív hatással is bír számukra ez a mozgásforma!
Melyik fajta tud úszni és melyik nem?
Az első csoportba, a vízimádók és jó úszók közé tartozik például a golden retriever, újfundlandi, németjuhász, labrador retriever, ír szetter, angol szetter. Erős végtagokkal rendelkeznek, vízi vadász vagy mentő kutyáknak lettek tenyésztve, így már szinte génjeikben van az úszás tudománya.
A másik véglet többek között a bulldog, tacskó, mopsz, akik jobb, ha kerülik a vizes helyeket, ugyanis az apró lábaikban nincsen annyi tolóerő, hogy a vízen tudjanak maradni.
Vannak, akik ugyan tudnak úszni, de vagy nem túl hatékonyan, vagy könnyen megijedhetnek közben, így kifejezetten veszélyes lehet számukra a lubickolás. Ilyen például a kuvasz, sharpei, akita, csivava, máltai selyemszőrű.
Azonban van néhány fajta, aki nem nagy rajongója a víznek, ám hozzá szoktatható és megtanítható az úszásra.
Miért hasznos számukra az úszás?
Rendkívül előnyös fizikai és mentális gyakorlat a kutyáknak.
Segíti a csontok, ízületek és izmok egészségének megtartását, növeli a szív- és érrendszeri egészséget és az állóképességet. Az egyik legjobb lehetőség a mozgásra kedvenceink számára, hiszen tehermentes környezetben építi az izmot, sőt, egyszerre minden izomcsoportot. Ortopéd problémákra is kiváló módszer, rehabilitáció céljával. Ezek mellett pedig az időskori problémák megelőzésére is hatásos tevékenység.
Csökkenti a stresszt, illetve a szorongást és javítja a kutya kitartását. Könnyebben elfárad úszás közben az eb, biztosíthatod számára a napi mozgást.
Hogyan zajlik a vízhez szoktatás, úszni tanítás?
A tanítás és vízhez szoktatás folyamatát érdemes már kölyökkorban elkezdeni, akár már 6-8 hetesen, a megfelelő módszerekkel és körülmények között.
A legtöbb kutya nem rendelkezik olyan izomzattal, ami segít nekik fennmaradni a vízen. Könnyen bepánikolhatnak, ha nem sikerül megtartani magukat, így amíg ki nem fejlődik a megfelelő izomzat (és még akár utána is), érdemes beszerezni számukra egy mentőmellényt, ami segítségükre lesz és biztonságban tudhatod őket. Sőt, számukra is megnyugvást ad ez a kiegészítő, valamint könnyen terelheted vele az állatot a vízben, ugyanis található rajta egy fogantyú rész is. Továbbá segít a faruk fenntartásában, így védi a gerincüket a vízben lét alatt.
Fontos, hogy semmiképp se dobjuk vagy lökd be őket a vízbe, medencébe. Ugyanis csak úgy, mint egy gyermekben, bennük is életre szóló negatív élményt jelenthet, ha megijed, sőt, akár nagyobb baj is keletkezhet. Ha látod rajta, hogy semmilyen formában nem szeretne bemenni, akkor ne erőltesd!
Elsőként győződj meg róla, hogy biztonságos a helyszín, sekély, csendes a víz és akár mindketten be tudtok menni. Ügyelj a kék algákra, ugyanis ezek veszélyesek lehetnek kiskedvenced számára! Ellenőrizd a víz áramlását és hőmérsékletét.
Menjetek be addig a vízbe, amíg leér a kutya lába, hogy biztonságban érezhesse magát. Itt játssz vele, dicsérd meg, hogy milyen bátor!
Ezután ölbe véve beljebb sétálhattok, majd elengedheted a mellényben, hogy ki tudjon úszni akár a partra. Ezt a folyamatot néhányszor érdemes megismételni, hogy hozzászokhasson és kényelmes legyen neki.
Közben folyamatosan dobálj neki játékokat és jutalmazd meg simogatással, szavakkal.
Mikre figyelj oda mindenképp?
- Tartsd folyamatosan felügyelet alatt az állatot! Bármikor észre vehet valamilyen más élőlényt a vízben, ami miatt a kellőnél beljebb úszik, megijed, és veszélybe kerülhet.
- Legyenek pihenőidők és győződj meg arról, hogy ha kiskedvenced elfárad, biztonságosan ki tud jönni a vízből! Játék közben a kutya vizet, túl sok levegőt nyelhet, amitől felpuffadhat és akár hányás következhet be. Akár hirtelen rosszullét is kialakulhat, így érdemes szüneteket tartani.
- Ne hagyd, hogy ki-be rohangáljon! Ahogyan említettük, a víz jótékony hatása, hogy átveszi a terhelést a végtagokról, azonban, ha ez az állapot hirtelen váltakozik, az károsíthatja is az ízületeket. Ha csak addig engeded őt kijönni, amíg a maráig ér a víz, tehermentes állapotban tarthatod.
- Fürdőzés előtt 2-3 órával ne egyen az eb, mert akár gyomorcsavarodás is felléphet nála.
- A vízből kijőve eufórikus állapotba kerülhet az állat, óriási rohangálásba, dörgölőzésbe kezdhet, ami traumatikus sérüléseket tud okozni. Ez ellen tehetsz, ha megpróbálod őt megnyugtatni, rögtön pórázra tenni és irányítani.
- Felhevült testtel számukra is olyan veszélyes a hideg víz, mint az ember számára, így fontos, hogy fokozatosan mártózzon csak meg.
- A csobbanás után töröld meg alaposan a szőrgombócot, plána a nagy, logó füleket!
Ha megfelelő módon felkészültök, akkor kutyusod biztosan élvezni fogja az úszást és vízben létet. Sőt, kialakíthattok egy új közös időtöltést is, amellyel még jobban elmélyíthetitek a gazdi és kedvence közötti kapcsolatot, amellett, hogy egészséges állapotban tarthatod kutyádat!