Kiskutya érkezése
Kiskutya érkezése - felkészülés és első napok
Egy kiskutya érkezése a családba óriási izgalommal jár, pláne, ha első állat a háztartásban. Természetesen rengeteg olyan dolog van, amit érdemes megfontolni, hogy felkészülten várhasd az új jövevényt és minden a lehető leggördülékenyebben történhessen a kezdeti időszakban. Ha kölyökkutya érkezik, akkor számításba kell vedd, hogy a családjától kerül el, édesanyjától és testvéreitől, egy megszokott közegből. Ezek mind zavaróak számára, hiszen idegen helyen találja magát.
Ehhez gyűjtöttünk most össze néhány tippet!
Mindenek előtt - készítsd fel otthonod!
Érdemes előkészíteni a lakást a kiskutya érkezésére, biztonságossá tenni azt. Távolíts el minden mérgező növényt, vegyszert és rejtsd el az elektromos vezetékeket. Ezek mellett érdemes minden olyan tárgyat magasabb pozícióba helyezni, amelyet megrágcsálhat. A lépcsőket javasolt eltorlaszolni, ha pedig van tiltott hely a lakásban, zárd el előre.
Szerezd be a szükséges felszereléseket!
Egy kiskutyának kezdetben több mindenre szükséges lehet, még akkor is, ha már él másik állat a háztartásban. Összeszedtük, hogy miket érdemes beszerezni az érkező kölyöknek:
1. Fekhely
Ez lehet akár egy ágy, párna, beltéri kutyaház. Érdemes úgy választani, hogy nagyobb korában is elférjen benne, és strapabíró anyagból készüljön.
Fotó: DorsiaFoto
2. Pelenka
A beltéri ürítéshez hasznos lehet, érdemes többet tartani belőle otthon vész esetére is.
Akár dupla, akár szimpla tálak, figyelj a méretre. Egy kölyökkutyának válassz kis méretű tálakat, amiket készelmesen elér. Ha érzékenyebb a zajra, válaszd a műanyag verziót, nagyobb, erősebb kutyusoknak viszont jobb egy rozsdamentes acélból készültet vásárolni.
Fotó: DorsiaFoto
4. Játékok
Az első időszak kétségtelenül a legjátékosabb. Éjjel-nappal (alvás és evés után) játszanának a kölykök. Válassz megfelelő méretű játékot a számára, legyen az kötél, labda, sípoló latex figura.
Bár az első hetekben valószínűleg még nem fogod tudni kivinni az utcára az oltások hiánya miatt, elkezdheted hozzászoktatni őt a nyakörv és póráz viseléséhez. A kölykök számára érdemesebb a hámot választani elsőként, ami könnyebb viselet nekik. A legjobb az állítható verzió mellett dönteni hámok és nyakörvek terén is, így a későbbiekben is jó lesz az állatra, amikor már nagyobbacska.
Kép: DorsiaFoto
6. Eledel
Válassz kiskutyák számára gyártott kutyaeledelt, lehetőleg azt, amit az alomban is kapott, a kezdetektől.
Kezdetben még nem javasolt a kutyakozmetikusok látogatása, így javasolt néhány szőr- és körömápoló eszközt beszerezni, hiszen kiskorban ugyanúgy nő a bunda és a karmok is. Egy körömvágó olló, és egy szőrbontó kefe csodákra képes a gondtalan kölyökkorhoz!
Fotó: DorsiaFoto
A haza úthoz nagy segítséget és biztonságot nyújthat egy szállító táska. Ebben kényelmesen el tud feküdni és bújni a kutya addig, amíg haza nem érünk vele. Természetesen a későbbiekben is jól fog jönni a kiegészítő, amikor utazunk valahová, orvoshoz készülünk.
9. Ruházat
Ha hideg szezonban hoztad haza a kutyát és már kiviheted a kertbe, utcára, mindenképpen öltöztesd fel a megfelelő ruházatba! A kiskutyák extrán érzékenyek lehetnek a hidegre, ha rövid, ha hosszú szőrűek. Válassz olyan ruhát, ami védi a hátát és hasát is.
Fotó: DorsiaFoto
Hagyd, hogy felfedezze a házat!
A hazaérkezés pillanatai a legizgalmasabbak mind gazdinak, mind kiskedvencének. A legjobb, ha hagyod neki, hogy ő maga fedezze fel új otthonát, azonban kezdésként csak egy általad kijelölt területet célszerű választani. Hiszen, ha egyből a teljes lakást szimatolja végig, az megterhelő lehet az érzékszerveinek - a túl sok új szag, új hely és új ember összezavarhatják őt. Ajánlott azt a teret kijelölni, ahol a kis kuckója lesz vagy ahol az étel és ital van elhelyezve. Ha itt már biztonságosan érzi magát, akkor folytathatjátok a lakás további felfedezését!
A hálóhely megmutatásának azért van jelentős szerepe, mert kölyökkorban még a napjuk jelentős részét itt fogják tölteni. Fontos, hogy kényelmes legyen számukra és jól kiismerjék.
Hozz létre egy saját helyet neki!
Ahogyan említettük, a környezetváltozás megterhelő lehet a kutya számára. A sok új élmény és inger után kell neki egy kis menedék, ahová elbújhat. Rengeteg szőrgombóc szeret asztalok, ágyak alá bújni, viszont nem csak nekik tökéletes egy saját kis zug. Ide piciként be tudnak húzódni. Hagyd őt, ne zavard meg feleslegesen a biztonságos terében, majd, ha elég komfortos lesz számára a terület, előbújik magától a búvóhelyről.
Légy nyugodt, bátorítsd őt!
Természetesen borzasztó izgalmas, hogy végre hazatérhetsz kiskedvenceddel, akire olyan régóta vártál, azonban igyekezz uralkodni érzelmeiden és nyugodt maradni a közelében. Ez segít neki abban, hogy ő is nyugodt maradjon és biztonságban érezhesse magát.
Hasonló módon viselkedj akkor is, ha apróbb balesetek történnek az első napokban, mint például rossz helyre történő pisilés. Ne kiabálj vele hangosan, hiszen még csak ismerkedik az új tereppel.
Etesd meg őt!
Miután elkezdett feloldódni kicsit, kínáld őt étellel. Még, ha nem is falatozik, elkezded kiépíteni benne a feléd való bizalmat a felkínálással.
Elsőként érdemes a tenyésztőtől, eddigi helyen fogyasztott eledelből adnod neki, amit már jól ismer. Add oda neki az eledelt egy nyugodt helyen, evés közben pedig ne zargasd őt.
Kezdd el betartani a szabályokat!
Persze toleránsabbnak kell lenni a kezdeti időszakban, de a saját előnyötökre válik, ha már az érkezés napjától elkezditek gyakorolni az előre felállított szabályokat. Ez segít mielőbb megérteni új szőrgombócodnak, hogy mit szabad és mit nem. Ilyen például az alvóhelye, milyen bútorra engeded fel, milyenre nem, étkezés-bili-játék ütemterv. Ezek határozott alkalmazásával segíthetsz a picinek beilleszkedni.
Az első éjszaka kalandjai…
Sok kutya számára az első éjszaka a legnehezebb. A legtöbben sírnak rövidebb vagy hosszabb ideig. Ilyenkor persze mindannyiunk szíve megszakad, azonban a legjobb, ha követketkezetes vagy. Ha úgy gondolod, hogy a magány miatt nyüszít, akkor kezdj el hozzá megnyugtató hangon beszélni, de ne érj hozzá, ne kezdj el játszani vele. Ha azonnal nagy elánnal reagálsz, az felfokozhatja az érzését, felnagyítódik a helyzet, ha pedig teljesen figyelmen kívül hagyod, akár szorongáshoz is vezethet.
Érdemes a közeledben elhelyezni a fekvőhelyét, hogy minél nagyobb biztonságban érezhesse magát, és mielőbb megnyugodjon.
Mutasd be más háziállataidnak!
Az első találkozás ismeretlen állatokkal rémisztő lehet, hosszú távra negatív élményt okozva, így érdemes minél felkészültebben megteremteni ezt a pillanatot. Mielőtt először látják egymást, ismertesd meg mindannyiukat a másik szagával egy rongy, kisállat segítségével. Meglévő kiskedvenceidet tartsd pórázon, mikor bemutatod nekik a jövevényt és lehetőleg egy olyan helyen tedd, amely semleges a számukra, nem érzik saját területüknek. Hagyj nekik időt arra, hogy körülszaglásszák egymást és nyissanak egymás felé! Ha negatívan reagálnak ne szidd meg hangosan őket, az ő feladatuk a hierarchia kialakítása a hosszú távú együttéléshez. A biztonság érdekében viszont soha ne hagyd őket felügyelet nélkül!
Fontos, ahogyan azt már korábban említettük, hogy legyen saját biztonsági zónája, ahová el tud bújni az ismerkedés után is. Ez a részleg viszont ne legyen más, a lakásban élő állatoké, nekik is legyen meg a kis saját terük.
Nyilvánvalóan nem mellőzhető, hogy egyeztess az állatorvossal, hogy megvannak-e a megfelelő oltásai ahhoz, hogy találkozhasson a többi kedvenccel.
Az első hónapokban kölyökkutyád nagy fejlődéseken megy keresztül, sokkal könnyebben fogadja be az új ingereket, mint a későbbiekben. Segíts neki új élményeket szerezni és kezdd el az alapvető nevelését ezalatt az időszak alatt, hogy nagyobb korában zökkenőmentesen mehessen minden!