Így vészeld át a nyarat kiskedvenceddel
A várva várt nyárral együtt a hőség is megérkezik, amely számos veszélyt rejt magában, különösen a négylábú barátaink számára. A forró időjárás nemcsak nekünk, embereknek megterhelő, de a kisállainknak is komoly kihívást jelenthet: míg mi verejtékezéssel hűtjük testünket, addig a kutyák főként lihegéssel próbálják meg a hőmérsékletüket szabályozni. Ezért sokkal érzékenyebbek a tikkasztó melegre, és hajlamosabbak a hő okozta keringési problémákra. A forróság ráadásul sérüléseket is okozhat, a forró talaj a tappancsokra jelent veszélyt. Ahhoz, hogy biztosítsd kedvenced kényelmét és biztonságát a nyári hónapok alatt, fontos, hogy megfelelő felszereléssel rendelkezz és tudd, hogyan kezeld a valóban égető helyzeteket.
Tuti tippek, ha kutyameleg van
- Ismerd fel kedvenced hőséggel kapcsolatos problémáit, és reagálj azonnal, ha valamilyen tünetet észlelsz. Túlzott lihegés, megnövekedett pulzusszám, és a normálisnál sűrűbb nyál és sápadt íny mind figyelmeztető jelek lehetnek.
- Biztosítsd, hogy kedvenced mindig hozzáférjen friss vízhez és árnyékos helyekhez, és segíts neki lehűlni a forró napokon. Egy nedves törölközővel vagy hűtőmatraccal könnyen hűtheted le kedvenced testét.
- Soha ne hagyd kisállataidat az autóban, még rövid időre vagy leeresztett ablakkal sem, mert akár halálos kimenetelű is lehet a magas hőmérséklet.
Az egyes kutyafajták védelme hőség ellen
A rövid orrú kutyafajták, - mint a bulldogok és mopszok -, nehezebben lélegeznek, ezért hajlamosabbak a hőgutára. A fekete szőrű kutyák jobban vonzzák a meleget, ezért rájuk is kiemelt figyelmet kell fordítani. A hosszú, sűrű bundájú kutyáknak gyorsabban melegük lesz, így nyáron ajánlott rövidebbre vágatni a szőrüket, de hagyjunk meg belőle két-három centimétert a szigetelés miatt. A meztelen fajtákat pedig érdemes naptejjel bekenni, hogy megóvjuk őket a leégéstől.
Mentőmellény kutyáknak: biztonság a vízi kalandokhoz
A hőségben nincs is jobb, mint becsobbanni a hűs hullámok közé. A legtöbb kutyus imádja is a vizet, azonban nem mindenki született úszómesternek. A mentőmellények kiváló megoldást nyújtanak ebben az esetben, melyek könnyűek, kényelmesek és extra lebegő elemekkel is felszerelhetőek.
Figyeljünk rá, hogy túlhevülten ne ugorjon be azonnal az eb a hideg vízbe. Az úszkálás során a tappancsokon felpuhul a bőr, így az amúgy ellenálló felület sokkal érzékenyebbé válik: fürdés után ne engedjük forró aszfaltra, homokra, vagy fém felületre a kutyánkat!
Hűtőeszközök a nagy melegben
A kutyák és macskák számára kifejlesztett a hűtőmatracok és hűtőnyakörvek kiváló megoldást jelentenek a négylábúak testhőmérsékletének szabályozására a forró napokon. Ezek az innovatív termékek azonnal hűsítő hatást biztosítanak, így kedvenced kellemesen érezheti magát még a legmelegebb napokon is.
Mi a helyzet a cicákkal?
A macskák is ugyanúgy érzékenyek a nyári hőségre, ami leégéshez vagy hőgutához vezethet. Az orrnyereg, a fülek és a has különösen veszélyeztetettek, ezért érdemes magas fényvédő faktorral rendelkező napkrémet használni, amely nem tartalmaz irritáló összetevőket. A hőségben a cicák több friss ivóvizet igényelnek, ezért helyezzünk el több itatótálat a házban, cseréljük naponta a vizet, és kínáljunk magas folyadéktartalmú nedveseledelt. Biztosítsunk árnyékos helyet számukra, és tartsuk hűvösen a padlót világos vagy nedvesített takarókkal, valamint hűsítő matracokkal. A szabadban tartózkodó macskáknak frissítő pancsoló medence vagy kerti öntözőberendezés vízpermete nyújthat lehűlést, míg a bent tartott cicáknak hűsítő fürdőt vagy nedves törölközőt kínálhatunk. Nyáron a kullancsok és atkák gyakoribbak, ezért tavasszal kezdjük el a paraziták elleni védekezést, hogy megelőzzük a fertőzéseket és a betegségeket, amelyeket ezek az élősködők terjeszthetnek.